Szeretni Istent
Hisszük, hogy Isten - aki Atya, Fiú, Szentlélek - szeretetkapcsolatra törekszik velünk. Mi hűtlenek lettünk Istenhez, de Ő hű maradt hozzánk. Isten elleni lázadásunk miatt jogosan ér bennünket a bűn következménye, az örök halál, de Isten, Fia vére által megmentett bennünket és arra hív, hogy térjünk meg hozzá és szeressük Őt teljes szívünkből.
Követni Jézust
Hisszük, hogy az Istennel való szeretetkapcsolat a Jézus Krisztushoz való megtérés és a Szentlélek újjászülő munkája által helyreáll. Az újjászületett ember Jézus Krisztust követve formálódhat olyan emberré, amilyennek Isten szeretné látni. Jézus követése által lehetséges megismerni Istent, aki gyermekeit szellemi áldásokkal halmozza el, hogy a környezete számár áldás lehessen.
Szolgálni az embereket
Hisszük, hogy a Krisztust követő tanítvány a benne munkálkodó Szentlélek által Isten szeretetét, jóságát osztja meg a környezetében. A bennünk munkálkodó Krisztus arra tanít és vezet bennünket, hogy szolgáljunk ott, ahol vagyunk, szavainkkal, cselekedeteinkkel szűkebb és tágabb környezetünkben a nekünk adott isteni ajándékok által töltsük be a szükségeket. A keresztyén ember jó cselekedeteivel Isten dicsőségét keresi, hogy általa Istennel találkozhassanak az emberek.
Isten dicsőségére
Hisszük, hogy az ember létének célja az Istent dicsőítő életforma, ami az iránta megnyilvánuló szeretetben, a Krisztust követő és szolgáló életmódban valósul meg. Egyedül ez ad megelégedett, beteljesedett, az örökkévalóság szempontjából értékes életet.
Gyülekezetünk a Magyarországi Baptista Egyház hitvallását tekinti elfogadottnak.