Gyülekezetünk története

Amiket hallottunk és tudunk és amiket atyáink beszéltek nékünk,
nem titkoljuk el az ő fiaiktól; a jövő nemzedéknek is elbeszéljük
az Úr dicséretét, hatalmát és csodáit amelyeket cselekedett.

78. Zsoltár 3-4. vers

A gyülekezet történetével kapcsolatos írásos dokumentumok a második világháború alatt elpusztultak. Így a gyülekezet indulását illetően csak a még élő (1985) testvérek elbeszélése alapján lehetett rögzíteni.

Felhasznált irodalom:
Bana Sándorné dr.: Kisújszállási baptista gyülekezet története
Szabó Lajos: Kisújszállás város története II.

Kisújszállás város helyzete a baptisták megjelenésekor

Kisújszállás 1872-ben lett rendezett tanácsú város. Megtartotta mezővárosi jellegét, és az ipar csak a következő évtizedekben fejlődött lényegesebben. A meglehetősen kilátástalan gazdasági helyzet azonban ebben az időben nem egyértelműen segíti a parasztság szerveződését. A XIX. század második felében ugyanis, éppúgy, mint megelőző századokban, meghatározó tényező itt is az Egyház. A város szellemi fejlődésének meghatározója, az erkölcsi értékek alakulásában fontos tényező a Református Egyház. A helység, vallási szempontból homogén, csak református népessége közé nem igen fogadtak be más vallásúakat (kivéve ortodox vallású boltos görögöket), sem szolgának, sem lakónak. Más vallású, más felekezethez tartozó emberek csak a betelepedő iparosok körében és néhány más vidékről idehelyezett hivatalnoki körben találhatók. A község vezetésével össze volt fonódva az Református Egyház presbitériuma. Ezzel szinte monopolizálta felekezetének helyzetét. A közerkölcsiség és magánélet felügyelője volt az Egyház. A gyülekezett előtt ünnepélyesen megesketett bába fogadta a világra születő kisgyermekeket, a lelkész kísérte utolsó útjára a megboldogultat. A valamikori küzdelmes Református Egyház püspökei a XIX. sz. második felére főrangú urakká, lelkészei a város, falu első emberévé váltak. Ennek hatására a nép szegényebb rétegében megszületett egy olyan egyház utáni vágy, melynek nincsenek kiváltságos vezetői. A földönfutó emberek már nem tudták tisztelni a jómódban élő egyházi vezetőiket. Az Egyház vezetőit azonosították az őket kizsákmányoló réteggel. A baptizmus azt nyújtotta a népnek, ami hiányzott a főegyházi irányvonalból: bibliai lelki életet, és bibliai egyházi vezetést.

A gyülekezet indulása

A városba - mint sok más helyre - elsőnek Kornya Mihály hozta az evangéliumot. A gyülekezet első bemerítkező tagja Leitner Józsefné volt, aki 1884. június 3-án merítkezett be. A bemerítést Kornya testvér végezte. Mégse m o volt az első baptista Kisújszálláson, hanem Menyhardné Nánási Zsófia volt, akit Meyer Henrik merített be Törökszentmiklóson. Menyhardné testvérnő fogadta lakásán a baptista prédikátorokat, akit emiatt a rendőrkapitány és a főpolgármester gyakran zaklattak, bezárták és megtiltották neki, hogy lakásán fogadja a prédikátorokat. Visszaemlékezésekből ismert volt, hogy egyik alkalommal, amikor Menyhardné testvérnőt bezárták egy hideg téli éjszakán a városi bíróság pincéjébe - azt remélve, hogy az asszony megfagy, és nem fogadja többet a prédikátorokat - ő a pincében levő fatuskókat görgette, hogy megmeneküljön a fagyhaláltól. Így fizikailag kifáradva, de élve került ki a pincéből. A prédikátorok egyre gyakrabban fordultak meg a városban. Balogh Lajos 1895. június 22-én tartott bemerítést Kisújszálláson. Erre az alkalomra más vidékről is hívott magával bemerítkezőket. A missziós tevékenység egyik fontos üzenete az volt, hogy senki sem születik baptistának. Azért lesz az, mert az akar lenni saját döntéséből. A gyülekezeti élet lényege a közös imádkozás, igemagyarázat és a megtérők beépítése a gyülekezetbe. Az első 10 évben lassan fejlődött a gyülekezet. Ezekben az években Horváth Márton és Balázs Lajos házánál jöttek össze a testvérek Igét hallgatni és imádkozni. Az indulás itt nehéz volt, de a tagok hűségesek voltak az Úrhoz. A baptista tanítások megjelenése Kisújszállás lakossága körében megindította a Református Egyháztól való elszakadást. 1894-ben Balogh Lajos testvér vette át a kis gyülekezet gondozását. Balogh testvér ebbe az időben Kisújszálláson lakott, mint kerületi munkás (másfél évig lakott Kisújszálláson). Így a gyülekezet dolgait közelebbről is ismerte és pásztorolta az Úr akarata szerint. Kornya Mihály és Balogh Lajos missziós tevékenysége nyomán a századfordulóra 106 kisújszállási lakos csatlakozott a Baptista Gyülekezethez. 1902-es adatok szerint a Református Egyházból kivált és baptizált személyek száma 198 volt. 1899-ben a közösség vásárolt egy épületet a Kossuth Lajos utcán. Ez a családi ház szolgált arra, hogy az evangélium a baptista hitelveknek megfelelően szóljon, és a gyülekezet növekedhessen. A missziós munkákat Szűcs Imre debreceni, Botlik Imre pusztabartai és Dusa János karcagi testvérek végezték. Ettől az évtől a már önállósult karcagi gyülekezethez csatlakozott a testvériség. A gyülekezet pásztora Balogh Márton testvér lett. 1902-tol változás állt be. A törökszentmiklósi körzethez csatlakozott Kisújszállás is. 1911-ig Szilágyi Gábor volt a pásztoruk. Az állami elismerés (1905) megosztást hozott a baptista gyülekezetek életében. Nem így a kisújszállási gyülekezetben. Mindenki elfogadta az elismerést és így a gyülekezetben ez nem okozott problémát. A testvérek abban reménykedtek, hogy ez segíteni fogja missziós tevékenységüket. Később rá kellett döbbenniük, hogy nem volt így. A Református Egyház messzemenően támadta a baptista missziós tevékenységeket. A városi lapok hasábjain gyakran bírálták a baptisták hitét, tevékenységét.

Idézetek néhány korabeli cikkből:

Az első ilyen cikk 1906-ban jelent meg Török Imre református esperes írásában. A cikk a következő sorokat tartalmazta: "Nevük is idegen szó, hitük is idegen eredetű. A nevük görög szó, a hitük meg német találmány."

A legolvasottabb helybeli újságban ez volt olvasható:

"Kapva kaptak ezen (mármint a baptista gyülekezet megalakulásán), 37-en szakadtak le egyházunk élőfájáról itt Kisújszálláson is. Hervadt levelek voltak eladdig is, baptistáskodtak, éjszaka imádkoztak, meg én nem tudom mit csináltak, csinálgattak, s most, mint hervadt levelek lehullottak anyaszentegyházunk, a megreformált Sion élőfaláról. Ránk nézve meghaltak, mint ahogy meghaltak a hervadt levelek. Hadd maradjon itt nevük szégyenünkre bár! - örök emlékezetben: ... (itt a nevek felsorolása). Szánjuk őket ..."

Ugyanebben a helyi lapban néhány héttel később a következő cikket olvashatták a város lakói.

"Ne légy baptistává!" - cikk írója elemzi, hogy mit veszít el, aki baptistává lesz. "Mit hagy el, ki felekezetünkből kilép? Elhagyja, s ugyanakkor elveszti jogát a súlyos terhekkel fenntartott iskolához, a közös tulajdonként felavatott temetőkhöz. Mit talál, aki a baptistákhoz átáll? Fogadja ott vak vezető. Iskolázott hitszónokokat nem tartanak. Ha valaki átáll, először is amolyan próbatestvér lehet, ha beleügyesedik az álszenteskedésbe, képmutatásba, hogy félre tudják vezetni, tévedésbe tudja ejteni a szent gyülekezet tagjait, el tudja velük hitetni, úgy tudja tetetni, hogy már ő is elnyerte az újjászületést. Hát akkor az ő csalhatatlan lelki bírái méltónak ítélhetik őt a bemerítésre, a szentek egyezségébe való bevétetésre. Csakhogy az a rettenetes baj, hogy míg űzi játékát a lelkiekkel, úgy beleéghet lelkébe a képmutatás, aztán lelki kevélység, hogy pokolra viheti a kettő együtt. Anyagiakban is nagy veszély várja, mert köteles minden tag a hitközség céljára adakozni. Isten kegyelme őrizzen mindannyiunkat az eltévelyedés, a hitehagyás szégyenétől."

A cikkeket olvasva azt vehetjük észre, hogy a baptista gyülekezet tagjainak sok gúnyt, megvetést, kiközösítést kellett felvállalniuk. Gyakori volt a hangos megjegyzés, olykor a csúfolkodás a baptisták iránt. Ez a helyzet évtizedekre rányomta bélyegét a két Egyház közötti kapcsolatokra.

Török Imre a következőket írta: "A VKM (Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium) megszüntette a baptista egyházak működését. Így feloszlatta a hajdúböszörményit, amelyhez csatlakoztak a mi gyengehitűink, nagyváradit, kolozsvárit, biharit, ócsait és békésit. Papjaik vagy tanulatlanok, vagy németországban tanultak. Nem tudom melyik a rosszabb? Ezért volt kénytelen szétszórni őket a VKM. Mondanom sem kell, hogy múltkori kitérésük a református egyházból érvénytelen, hacsak újra meg nem térnek a boldogtalanok, kik mint szélben a nád, mint a forgó szélkakas jobbra-balra hajolnak, forognak és nincs sehol békességük. Nincs Isten áldása dolgukon, úgy látszik. Hiába térnek hát ki, csak a reformált egyház tagjai ma is, habár bizony rothadt tagok, jobb lenne őket operációval magunknak kivágni. Hervadt levelek az egyház fáján, majd lehullanak."

Az állami elismerés utáni időszak

1905 körül a gyülekezet taglétszáma kb. 200 fő. Szilágyi Gábor pásztorsága alatt (1909-ben) épült fel a jelenlegi (2001) imaház (nagyterem) is. Az építkezést Botlik Bálint testvér szorgalmazta. Az imaház építéséhez szükséges területet Kiss Lajos gyülekezetvezető adta a gyülekezet számára. A tervezési munkákat Halász testvér végezte Miskolcról. A gyülekezetnek óriási áldozatvállalásra volt szüksége az építési munkálatok elvégzésére. A tagok nagyon lelkesen vettek ki részüket a különböző teendőkből. Mindenki tenni akart Isten népének hajlékáért. Majdnem minden munkát a gyülekezetben élő szakemberek végeztek el. Az építkezés vezetését Cs. Nagy Endre kőműves, ács és tetőfedő mester végezte. Közvetlen segítői voltak Oros Lajos és Oláh Péter. Ok egyébként az első világháború előtt és a háború éveiben prédikátorai is voltak a gyülekezetnek. Volt aki szekerét bocsátotta az építkezés rendelkezésére, volt aki erejét, volt aki pénzét. Bottlik Imre testvér elmondása alapján különösen sok és nehéz munkát végeztek a kocsival rendelkező testvérek, mert az építkezési anyagokat igen messziről szállították az építkezés helyszínére. Munka volt bőven. Hála Istennek a gyülekezet egységesen vett részt a munkában, nem volt, aki széthúzásával akadályozta volna a haladást. Szilágy testvér után Bán Gábor és Kolozs József testvér pásztorolták a gyülekezetet. Ezt a szolgálatot Törökszentmiklósról végezték a testvérek. 1914-tol Varga József testvér pásztorlása alatt állt a közösség. Ebben az évben volt a baptista gyülekezetben egy konferencia, melyet egyébként szintén ellenséges hangvételű újságcikk követett a helyi lapban. 1925. március 5-én Kisújszálláson volt megtartva az Ifjúsági Szövetség gyűlése. A konferencia célja az ifjúság építése és nevelése volt. Este evangélizációt tartottak, amely alkalommal az imaház megtelt Igére szomjazó lelkekkel. A nap szolgálói Somogyi Imre, Kolozs József, Varga József, Bányai Ferenc és Beke Eszter testvérek voltak. 1928 pünkösdjén nagy öröm volt a gyülekezetben, mert 10 személy pecsételte meg Jézus Krisztus iránti odaadását a bemerítkezéssel. A 10-ből három a kunmadarasi gyülekezet tagja lett. Az ünnepen Kolozs József testvér végezte a szolgálatot. 1929-tol pedig Holfinger István végezte a gyülekezet vezetését. 1930-ban a gyülekezet létszáma nagymértékben megcsappant. 30 tag körül volt a létszám. Ez a kis közösség is képes volt arra, hogy Krisztust hirdesse az embereknek. Örömmel végezték a különböző szolgálatokat. Ének- és zenekar működött a gyülekezetben. 1935-ben ismét a karcagi körzethez kapcsolódott a gyülekezet. A következő pásztorok idején (Kolozs, Török, Miklós testvérek) a karcagi körzet állomása volt Kisújszállás, de később megint Törökszentmiklóshoz tartozott a közösség. Ez a sok "ingázás" nem mindig a tagok akarata volt. Előfordult, hogy az egyház vezetése kérte a gyülekezetet ezen lépések meghozatalára. Abból a meggondolásból történt ez, hogy a törökszentmikósi körzet egyetlen gyülekezetében sem volt (ma sincs) bemerítő medence. Juhos Béla testvér pásztorlása alatt a gyülekezet Törökszentmiklóshoz csatlakozott. Káldi József karcagi pásztorkodása alatt megint Karcaghoz kapcsolódott a gyülekezet. A továbbiakban a következő pásztorai voltak a közösségnek: Patai József, Fodor János, Kulcsár Albert, ismét Patai József és Kübler János. Az elmúlt évtizedekben az alábbi személyek voltak a gyülekezetvezetők: Horváth Márton, Kiss Lajos, Oros Lajos és Soós Sándor.